Árpád fejedelem Munkáscy Mihály festményén. Forrás: mek.oszk.hu

Árpád fejedelem a magyar történelem első nagy alakja, aki a dél-orosz sztyeppevilágból és az etelközi területekről a Kárpát-medencébe vezette a honfoglaló magyar törzseket. Bár szerepe valóban meghatározó történelmünkben mégis nagyon keveset tudunk életéről. Ugyanakkor a VII. Konstantin bizánci császár által írt De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) megemlíti nevét, mégpedig a 38. fejezetben:

„ … a türkök pedig jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem, mintsem apja Álmos, minthogy tekintélyesebb volt, s egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfontoltságáért és vitézségéért, és rátermett volt erre a tisztségre, és így a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén, fejedelemmé tették. Ez előtt az Árpád előtt a türköknek más fejedelmük sohasem volt, s etttől fogva mindmáig ennek a nemzettségéből lesz Turkia fejedelme.”

Emellet Kézai Simon (XIII. századi történetító) és a XIV. századi Krónikakompozíció (vagy Budai Krónika) a magyar első kapitányaként említi Árpádot. Ami születését és felmenőit illeti: Álmos vezér és Enéh fiaként 845-ben jött a világra mégpedig a vezetésre kijelölt és fejedelmi Turul nemzettség tagjaként. Már 48 éves volt, amikor 893-ban a magyarokkal szövetséges kazárok javaslatára a magyarok nagy-fejedelme lett. A döntést elfogadta édesapja Álmos is, aki megtartotta haláláig a második legfontosabb tisztséget a gyula méltóságot (mint legfontosabb katonai vezető). Érdekes kérdés viszonya az ugyancsak nagyon magas méltóságban lévő Kurszánnal, akit a több történész fejedelem-társának tekint

Annyi bizonyos, hogy 895-ben Árpád vezette a honfoglaló magyar törzseket a Kárpátok hágóin keresztül - a Vereckei-hágó, Uzsoki-hágó, Tatár-hágó, Radnai-hágó, Borgói-hágó, Békás-szoros, Ojtozi-szoros, Bodzai-szoros átkelésein - az alföldi területekre. Édesapja Álmos a honfoglalás közben hunyt el, vélhetően még Erdélyben, 895-ben.

Ősmagyarok. A kép forrása: arcanum.com

A Kárpát-medence tökéletesen megfelelt a magyar törzsek nomadizáló követelményeinek: azaz rendelkezett  bővizű folyókkal, gazdag legelőkkel, termőterületekkel, hatalmas pusztákkal, ráadásul körben oltalmat adó magas hegyek övezték. A források szerint Árpád és Kurszán illetve a magyar vezérek már a honfoglalás előtt is jól ismerték a Kárpát medence előnyös adottságait, sokszor megfordultak itt az Európa felé Etelközből indított korábbi kalnadozásaik során. Így az ide történő áttelepülés (vagyis maga a honfoglalás) egy tudatos és előre jól megtrevezett eseménysorozat volt. 

A honfoglalás első szakasza vagyis az alföld elfoglalása akadálytalanul zajlott, mivel a terület nem tartozott egyetlen környékbeli államhoz sem. Itt csak szórvány népek: avarok, szlávol éltek, szervezetlen kötelékekben. Így  honfoglaló magyarság körülbelül 300-400 ezres tömege békés módon számtalan keleti és déli (erdélyi) hágón keresztül özönlött a Kárpát-medencébe és telepedett le törzsek szerint az Erdélytől a Dunáig elterülő térségben. A honfoglalás második szakaszában a frank hűbérben létező Dunántúl és a morva kézen lévő Felvidék megkaparintása következett mégpedig egy itáliai hadjáratot követően 900 és 902 között.

Nem bizonyított, de feltételezhető, hogy Árpád feleségül Nyék vezér lányát, Abacilt választotta, akitől összesen öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Zsolt. Közülük Zsolt ága emelkedett ki, hiszen az ő fia, Taksony lett később az Árpád-ház leszármazási sorának kiindulópontja és közös őse. Taksony fia Géza, annak fia pedig államalapító királyunk: Szent István. A letelepedéskor Árpád az Esztergom és a Csepel sziget közötti vagyis központi területeket választotta, míg a többi törzs a Kárpát-medence széles területein elszórtan, különböző régiókban telepedett meg. A vándorlásunk során hozzánk csatlakozó kabarok például északon, Ond törzse a Tisza középső vízgyűjtő területein, a székelyek Erdélyben, Botond és Gyula törzse pedig a Délvidéken alakította ki szállásterületeit.

 A kép forrása: LINK

A magyar törzsek között csupán laza kapcsolat volt a jellemző, így a központi területeken élő és fejedelmi jogokat gyakorló Árpád csekély beleszólással bírt az országrészek felett uralkodó előkelőkre. Befolyása inkább szakrális és tiszteleten alapuló lehetett. A partikularitásnak ez a módja még nagyon sokáig jellemző maradt a magyarokra: száz esztendővel később, Szent István kezdi csak meg a törzsi berendezkedés felszámolását és indítja el a központosítást, mely azonban az Árpád-kor alatt mindvégig sokkal gyengébb mint Európa nyugati részein.

István koráig a magyar törzsi vezetők és nemzettségfők maguk dönthettek szinte mindenben, ők igazgatták területeiket, miközben maguk ítélkeztek saját belső ügyeikben. Mindezek mellett az egyes magyar törzsek önálló kalandozásokat folytathattak, saját útvonalakon haladva és megtartva, felhasználva a megszerzett zsákmányt. (A kalandozásoknak, majd sokkal később, 970-ben szakad vége.)

Árpád legfőbb gondjait alighanem a megtelepedés, a frankokkal, morvákkal, bolgárokkal való fegyveres súrlódások - összetűzések problémája és fiainak nevelése, utódlási sorának kialakítása jelentette. Gondoskodnia kellett saját törzsének jólétéről és a törzsi vezetők közti viszony stabilitásáról is. Mindehhez jött a külső fenyegetések jelentette veszély is, hiszen ősi ellenségeink a besenyők a keleti határainkat, a bolgárok a déli végeket, a frankok - morvák - németek pedig nyugati széleinket fenyegették. Ezek közül a németek támadása hozott konkrét válságot, hiszen 907-ben IV. (Gyermek) Lajos több tízezres sereggel indultak meg ellenünk.

A pozsonyi csatában Liutpold bajor őrgróf és a Theotmár salzburgi érsek vezette német haderő a magyar törzsszövetség felszámolására és népünk elűzésére érkezett. A német sereg a következő uralkodói utasítással érkezett ellenünk:

„decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak.” 

A pozsonyi csatában azonban annak ellenére is a magyarok győztek, hogy a létszámbeli esélyek ellenük szóltak. Ám a diadallal megüzenték Európa számára, hogy a kontinensnek számolnia kell a magyarsággal, mely ott marad szállásterületein és el nem űzhető többé. Sajnos a magyar történetírás ma sem tudja teljes bizonyossággal, hogy a pozsonyi csatában maga Árpád fejedelem vagy valamelyik fia vezette e a magyarokat. 

A kép forrása: tortenelemcikkek.hu

Anonymus, aki III. Béla jegyzőjeként nagy erőfeszítéseket tett korai történelmünk leírására, Árpád halálának évét 907-re teszi, vagyis épp a csata évére. Ennek megfelelően elképzelhető hogy Árpád személyesen vezette erőinket harcban és el is esett a küzdelemben. Ám az is lehetséges, hogy első nagy fejedelmünk a csata után hunyt el mégpedig természetes halállal valamilyen betegségben. 

Árpádot tekintjük a magyar történelem első nagy alakjának, aki nemzeti király-dinasztiánk névadója lett.  Leszármazottai egészen 1301-ig uralkodtak a magyarság felett, több mint 20 koronás főt adva népünknek. 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998
• Harmat Árpád Péter: Árpád fejedelem. arpadia.blog.hu 2022.12.13.
• Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
• Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993